Zsákos Frodónak éreztem magam a Gyűrök urából, amint beléptem a mohadzsungelbe. Semmit nem lehetett megérinteni, de a szemnek maga volt a csoda. A színek annyira élénkek voltak, hogy szinte hunyorognom kellett. Kilépve az erdőből, több száz hektáros teaültetvény hevert a lábaim előtt. Az ezerarcú Malajzia újabb oldala: a pálmafáktól néhány órára, orchideák és fenyők sorakoztak.

Forrón tűzött a nap, amikor csónakba szálltam és búcsút intettem a dzsungelnek. Akkor még nem gondoltam, hogy következő úti célom is egy őserdő lesz, mégis merőben más élményekkel gazdagszom majd, mint Kuala Tahan-ban. A csónak egy kis város partján tett ki, pár száz méterre a buszpályaudvartól. A csarnokban csak a különböző busztársaságok standjai voltak, sűrűn egymás mellett. Ahogy beléptünk, rögtön nagy kiabálás kezdődött, a jegyárusok mind azt szerették volna, hogy őket válasszuk, így óriási harc kezdődött értünk. Mivel egyiket sem ismertük, találomra választottunk egy bódét, és ott vettük meg a jegyet a Cameron-felföld szívébe, Tanah Rataba. 

Tanah Rata: a Cameron-felföld völgyében lévő egyik kis város

A buszunk csak órákkal később indult, ezért leültünk a váróban, ahová a bódéból azzal az instrukcióval irányította minket, hogy „majd szólnak”. A rendszeren csak hosszas megfigyelés után tudtunk eligazodni. A társaságok buszai sorban egymás után álltak be a megállókba. A váróban volt egy irányító férfi, aki bekiabálta az éppen akkor induló busz célállomását. Mi nagy lendülettel, többször is nekilódultunk a csomagjainkkal megpakolva, de mosolyogva visszaültettek, hogy ez még nem a mi buszunk, majd szól, amikor mi következünk.  Így is volt, először közhírré tette, hová indul a következő busz, majd odajött és készségesen odakísért minket a buszunkhoz. Nagyjából 5-6 órát utaztunk a Cameron-felföldig gyönyörű, hegyvidéki tájakon keresztül. Az út szélén sűrűn sorakoztak a szebbnél szebb lila és fehér orchideák, amelyeket itthon több ezer forintért árulnak. 

Tanah Rata egyik lakóépülete

A busz egy völgy mélyén fekvő kisvárosban tett le minket. Amint leszálltunk, szó szerint fellélegeztünk. A párás, szinte már fullasztó meleg után, a hegyek között friss és kellemes levegő fogadott. 20-25 fok lehetett és a páratartalom is alacsony volt, a közérzetünk hirtelen sokkal jobb lett. A város épületeit végignézve, akár Európában is lehettünk volna. Néhány ház az ausztriai építészetre emlékeztetett, ráadásul az egymás mellett sorakozó fenyőfák is ezt az érzetet erősítették bennem. Egy vendégházban találtunk szállást, és mivel a tulajdonos azt hitte nászúton vagyunk, a legjobb szobát kaptuk, és még az árból is engedett kicsit. Nagyon barátságos volt, este sokáig beszélgettem vele, kérdezgettem tőle, mit érdemes megnézni, és vannak-e túráik. Egy egynapos kirándulást ajánlott, azt mondta, ha mindent látni akarunk, azt válasszam.

Ezzel a dzsippel indultunk az egynapos túrára

Másnap korán keltünk. Egy terepjáró várt miket a ház előtt. Egy órás kocsikázás után egy kilátóhoz érkeztünk. Lenyűgöző volt a látvány. Bármerre néztem, csak erdőt láttam, minden csupa zöld volt. Túravezetőnk elárulta, azért kellett annyira korán indulnunk, mert ez a panoráma csak ilyenkor látható. Később ugyanis gyakran leszáll a köd, és ebben a magasságban csupán 50-60 méterig lehet ellátni.

Teaültetvény nem messze Tanah Rata-tól

Visszapattantunk a dzsipbe és már indultunk is tovább. Fél óra autózás után ismét megálltunk egy út szélén. Pár lépést tettünk bokrok és fák között, majd elénk tárult a mohadzsungel. Azt a pillanatot soha sem fogom elfelejteni. Úgy éreztem, mintha egy mesébe csöppentem volna. Az élénkzöld szín, szinte hunyorgásra késztetett. Egyszerűen nem hittem a szememnek. A fák törzse és ágai is zöldek voltak. A talpam alatt a talaj pedig annyira puha volt, mintha szivacson jártam volna és az is olyan zöld volt, amilyet korábban még soha nem láttam.  Egy mesebeli kis ösvényen sétáltunk. Túravezetőnk folyton azt hajtogatta, hogy „mindent a szemnek, semmit a kéznek”. Azt mesélte, épp ilyen mohaerdőben forgatták a Gyűrűk urát Ausztráliában. Nem is kellett több, rögtön Zsákos Frodónak képzeltem magam, aki élete árán is őrzi a gyűrűt.

A varázslatos moha dzsungel

A félórás séta után, ismét dzsipbe szálltunk. Útközben megálltunk az egyik teaültetvényen, ahol épp szüreteltek a helyiek, majd továbbindultunk egy dombtetőre, a helyiek kedvenc teáját gyártó, Boh tea gyárhoz. Ahogy kiszálltunk az autóból, azonnal megcsapta az orrom a friss tea illata. Az üzemben körbevezettek minket, ahol végigkísérhettük a teakészítés fázisait. A gyár mellet stílszerűen volt egy teázó, elképesztő panorámával. Bármerre néztem, mindenhol a teaültetvények lankái hullámoztak.

Selfie a panoráma teázóból

A varázslatos Cameron-felföldön csupán 3 napot töltöttem. Mindenkinek azt tanácsolom, hogy ha Malajziában jár, semmiképp se hagyja ki ezt a vidéket. A teaültetvények és a mohadzsungel látványa páratlan. És még egy hasznos tipp az országba készülőknek: semmit ne foglaljatok le előre, mert helyben sokkal olcsóbban hozzájuthattok szálláshoz és programokhoz egyaránt, ráadásul a választék is jóval nagyobb, mint az interneten.